# Tehéntúró villamosplakát
[Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=institution&instnr=6)
Leltári szám szerint: KD_1996.305.1.
Leírás
Tehéntúrót reklámozó villamosplakát. A képen egy túróból, kifliből és zöldségekből kirakott tehénfej látható. Tóth József Füles alkotása, mely szinte a művész "védjegyévé" is vált.
A hetvenes évek elején robbant be a plakátművészetbe Tóth József Füles Tehéntúró című munkájával, mely az év legjobb kereskedelmi plakátja díját is elnyerte. Az a új hangvételt tükröző Tehéntúró nagy visszhangot váltott ki, a grafikusok körében nem váltott ki osztatlan sikert, többen kritizálták, az alkotó elbeszélése szerint Töreky Ferenc grafikusművész volt az, aki a legerőteljesebben állt ki e plakát mellett.
Tóth József Fülesnek a grafikus plakátok hegemóniáját megtörő plakátja nagy lépést jelentett a színes fotóplakátok 1980-as évekbeli elterjedésében.
Bár a reklám technikailag fotózással készült, képileg azonban inkább festői-grafikai szemléletet tükröz. Tóth József Füles saját bevallása szerint sokat merített Giuseppe Arcimboldo, 16. századi olasz festő művészetéből. A Tejipar számára készített munkáját a Piért részére alkotott elefántot formázó Papírporzsák követte. A kreatív művész ettől kezdve e montázstechnikával plakátok sorát alkotta meg, amelyekkel sajátos, másoktól megkülönböztető stílust teremtett. Nem egy közülük már megjelenésüket követően is emblematikussá, a hétköznapok részévé vált. Munkáira az átgondolt koncepció, a szellemes ötletek, a humor és a groteszkre való hajlam a jellemző.
Tóth József Füles – a hetvenes évek végének, a nyolcvanas éveknek népszerű reklámfotósává, a fotóplakát kiemelkedő, iskolateremtő mesterévé vált. Az általa komponált plakátokon asszociációkat keltő tárgyakat, fogalmakat kötött össze, azzal a céllal, hogy a néző számára a felismerés élménye világítsa meg a csattanós és humoros reklámüzenetet.
Részben Tóth József Fülesnek is köszönhető, hogy a korszak hirdetésein a reklámmondanivaló közvetítésének fontos eszközévé vált a humor, a blikkfang. A hetvenes évek második felétől és különösen a nyolcvanas években a korábbiakhoz képest már túlnyomórészt a grafikai megoldásokat mellőző fotóplakátok hirdették az olyan népgazdasági-népegészségügyi szempontból fontos termékeket is, mint például a tej, sajt, vaj, vagy a népszerű márkákat (például a Traubisoda) és az általános üzleteket (például Csemege-bolt).
Ezt érdemes megnézni!
https://www.youtube.com/watch?v=Ls_84_VIMC4
Anyag/ Technika
Papír, nyomdai
Méretek
23,2 x 16,6 cm
___
- Felvétel készítése ...
- ki: [Tóth József (1940-)](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=77097)
- mikor: 1974
- hol: [Budapest](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=989)
- Kibocsátás ...
- ki: [Magyar Tejipari Vállalat](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=78329)
- mikor: 1974
- hol: [Kaposvár](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=38766)
- Nyomtatás ...
- ki: [Offset Játékkártyagyár és Nyomda (Budapest)](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=95173)
- mikor: 1974
- hol: [Budapest](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=989)
## A következő válogatás része
- [FAD 3](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=74)
- [MOBIDIK](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=218)
- [A_Mit vásárolt Jucika?](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=441)
- [A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=439)
- [Plakát_Élelmiszeráru/ tej, tejtermék, margarin, hentesáru_1945 u](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=778)
- [Plakát (villamos)_1/1_1. Élelmiszer /Hús, húsáru, hal, baromfi, zsír. Tej, túró, joghurt, kefir, sajt](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=769)
## Kulcsszavak
- [virág](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=11499)
- [zöldség](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=2782)
- [kifli](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=51622)
- [tehén](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=51624)
- [tej](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=51632)
- [tejtermék](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=49051)
- [túró](https://bu.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=49670)
___
Rekord frissítve: 2021-01-17 03:05:22
[CC BY-NC-SA @ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://bu.hu.museum-digital.org/data/hu-bu/images/201511/13110216186.jpg